2016. november 12., szombat

Krausz Tivadar: A társadalmi szolidaritás hiánya

Lehet, hogy egy vizeletszagú hajléktalanban nehéz földezni az emberi méltóságot, de az emberi méltóság nem egy emberjogi absztrakció, hanem gyakorlati együttérzés, emberség kérdése.

A TV2 híradósának, Marsi Anikónak az emberi méltóságát, mondjuk november hetedikén reggel nyolc után, amikor éppen a „Bűz és mocsok az aluljáróban” című hírt vezeti föl embertelen szavak kíséretében, sehol nem találom, mert nem látom benne az együttérző embert.
Ebben a kritizált híradós hozzáállásban, nem csak az a baj, hogy konkrétan sértő a képernyőn mutogatott szerencsétlen sorsú emberekre nézve, hanem hogy a társadalom polgáribb feléből öli kifelé a társadalmi szolidaritást. Ugye mennyivel jobb, egyszerűbb undorodni, megvetni, lenézni, kikerülni, mint együttérezni, és emberségesen viszonyulni?
A TV 2 tendenciózus híradója szerint a hajléktalanok már kívül esnek a társadalmi szolidaritás védvonalán. a hajléktalan azon kívül, hogy minden esetben saját hibájából hajléktalan, még azt a bűnt is elkövet, hogy nem bízik a túlságosan lyukacsos szociális hálóban, és nem bújik el a hajléktalan szállón vagy melegedőben szégyenkezve.
De mi van akkor, ha ezt a védvonalat kicsivel odébb tesszük.  Akkor rövidesen a kisnyugdíjasokat is azzal hibáztathatjuk, hogy önhibájukból kisnyugdíjasok, megérdemlik a szegény sorsot. Biztosan végig lustálkodták az egész életüket, hogy nem voltak képesek magasabb nyugdíjat biztosító munkahelyen dolgozni.
De hibáztathatjuk az éhezőket is, hogy miért nem tanulták még meg a fényevést.
Ebből a logikából az következik, a tehetős ember erkölcsös, a szegény ember pedig megvetendő, ráadásul rontja a városképet.
Elfogadom, szegény ország vagyunk. (Bár szerintem van itt elég pénz mindenre, csak elsíbolják!) Azt is elfogadom, hogy a szociális hálónkat szegény ország lévén nem tudjuk elég sűrűre szőni. De nem vagyok hajlandó elfogadni a társadalmi szolidaritás médián keresztüli tudatos rombolását. Mert, ha a polgárokból kiveszejtjük az együttérzés maradékát is, a végén még megfelelően működő, polgáraink által önkéntesen támogatott civil szervezeteink sem lesznek, amelyek a teljes ellátásra képtelen állam helyett elláthatnák a hajléktalanokat és más nyomorgó rászorulókat. Az embertelenséggel leoltott fiataljaink pedig szombat esti buli címén, utcán alvó hajléktalanokat fognak bántalmazni, felgyújtani, amire sajnos volt már több példa is. Nem beszélve arról, hogy karókon sokat látott 150 éves varjúk ücsörögnek, akik mind jókat ettek a XX. század világháborúi során a halottainkból. Manapság egyetlen polgár sem érezheti magát teljes biztonságban. Több menőző vállalkozó is lecsövesedett már a szemem láttára. Soha senki nem tudhatja, mit hoz a jövője! Vigyázkolódjon mindenki, akiknek facsarja az orrát a hajléktalanság bűze! És fogja föl, valamennyien EMBERBŐL vagyunk, éspedig ugyanabból az EMBERBŐL. Aki hajléktalant látva első reflexből undorodik, lehet, hogy a saját jövőbeli bűzétől undorodik!  
Az írásaimat ismerők tudhatják, hogy nálam fundamentum a keresztyén humanizmus, de az emberjogiskodás távol áll tőlem. Most tehát, hogy leírtam a fenti gondolataimat, az olvasó ne arra gondoljon, hogy marxista világforradalmárrá vedlettem át, hanem erre: Az jár a fejemben, hogy Magyarországnak sürgősen szüksége volna egy keresztény-szociális vagy keresztényszocialista mozgalomra vagy pártra, mert az, amit Magyarországon polgári kereszténydemokráciának csúfolnak, az mindössze kompromittálja a keresztyén hitvallásomat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése